Tuják ápolása

0 hozzászólás

A tuják ápolása, metszése és védekezés a betegségek ellen.

Ápolás:

A tuják csoportjában tartoznak az örökzöldek és bizonyos cserjefajok. Jellemzően Kelet Ázsiában és Észak Amerikában őshonosak.

A tuják ápolása igen összetett feladat. A gyökérzettől kezdve a csúcsokig mindent figyelnünk kell, mert nagyon nehezen vehetőek észre a betegségek, melyek a növény teljes pusztulásához vezethetnek.

A tuják vizsgálata:

A gyökérzetnél kezdjük. Tavasszal érdemes egy kicsit megkapálni, gyomtalanítani a tuják tövét, hogy több oxigénhez jusson. A gyökérzetnél véletlenszerűen ássunk le néhány helyen kártevőket kutatva. Pajor, vagy lótücsök rághatja a gyökérzetet, ha ilyet találunk, akkor azonnal távolítsuk el őket, mert ezzel a tápanyag és vízfelvétel nehézségeket okozhatnak.

Vizsgáljuk át a fő törzseket, hogy bogaraktól, penésztől mentesek-e, illetve a leveleket, hogy látható-e rajta valamilyen elváltozás.

Tavasszal, amikor már a minimum hőmérséklet 5-7 Celsius fok alá nem megy (Március közepe, vége), akkor lehet egy bőséges “mosdatás”. Nagynyomású mosóval, vagy slaggal fentről lefelé a belső ágakat jól átmossuk, fontos, hogy a száraz, barna leveleket mossuk le a fáról. Nagyon vigyázzunk a művelet közben az ágakra, hogy ne törjük össze őket.

A sikeres “mosdatás” után várjunk néhány napot, hogy felszívódjon a sok víz, majd ezt követheti egy lemosó permetezés. A Réz, kén keveréke kiváló erre, mivel a réz a gombák, a kén az atkák ellen nyújt védelmet. Fontos, hogy ne keverjük a lemosó permetet a védekezéssel!

Természetesen mint minden permetezést ezt is időzítsük az esti órákra, ügyelve, hogy az elkövetkezendő 10-12 óra csapadékmentes legyen.

A tuják jellemzően sekély gyökérzettel rendelkeznek, ezért nagyon kell ügyelni, hogy ne öntözzük túl, ne kapjon kevés vizet és a tápanyag kijuttatást is pontosan el kell találni.

Öntözésnél ha van csöpögtető rendszerünk, akkor egy 16-os cső esetén elég 2*20 perc. Figyeljünk, hogy a csöpögtető a tuja közelében legyen. Március, május, július, szeptember közepén egy árasztást is célszerű beiktatni, ami kb. 20-30 liter/m2.

közepén egy árasztást is célszerű beiktatni, ami kb. 20-30 liter/m2.

Tápanyag pótlásnál inkább a műtrágyát javaslom, ami nitrogén szegény. Kálcium, Magnézium , Réz és Mangán keveréket ajánlok. A műtrágyázás évente 2-3 alkalommal is elvégezhető 20-30 dkg / tuja kiadással. Ne felejtsük el jól beöntözni, hogy a gyökerekhez eljusson a tápanyag. Célszerű az időszakos “áztatásra” időzíteni ezt a feladatot.

Az ápoláshoz tartozik még a rendszeres permetezés kártevők ellen, de erről majd később esik szó.

Késő ősszel már csak egy feladatunk van a tuják felkötözése. A nagyobb, hosszabb ágakat kössük körbe, a törzséhez, vagy valami stabil anyaghoz rögzítsük, ezzel megóvjuk a téli csapadék, fagy hatására kialakult deformálást.

Kezelés, metszés:

Tévhit, hogy a tuják nem szeretik, ha metszik őket. Meghálálják a gondoskodást. Vannak olyan fajták, melyek kifejezetten igénylik a metszést. Sok idős tuja már nem szép (nem kertbe való), amikor hagyják, hogy megnőjenek az ágai. Könnyen deformálódnak és kezelhetetlenek lesznek.

Főként a sövénytujákat kell metszeni, ezeknél a tavaszi (március, április) és az őszi metszés  (szeptember) javasolt. A legalacsonyabb napi  hőmérséklet 7-8 fok alatt ne legyen semelyik esetben sem.

Forrás: huxusgarden.hu

Kategória:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük