térhódításának Magyarországon? Milyen előnyei vannak ennek az ezüstös örökzöldnek a nyugati tujával szemben? Miről nem szabad megfeledkezni „a leylandi” gondozásánál?

Először akkor szembesültem ezzel a régi-új „ciprus-őrülettel”, amikor tavaly egy budapesti kertészetben dolgoztam. Minden második sövényt tervező vásárló Leyland-ciprust keresett (a többiek a csodasövénynek nevezett lombhullató turkesztáni szilt). Hosszú évtizedekig úgy tűnt, hogy az örökzöld, időtlen, télen is pompásan zöldellő sövénynövények közül a nyugati tuját nincs, ami kirobbantsa a kedvencek közül. Aztán az egyre melegebb, tujának nem kedvező éghajlattal megérkezett a nemzetközi dísznövény-kereskedelemnek hála a boróka-tarkadíszbogár is, ami feltette az i-re a pontot a tuja egyre elkeseredettebb harcára az első helyért. A nyugati tuja trónbitorlói – így a Leyland-ciprus is – egyre nagyobb teret kaptak a hazai kertekben.

Miért kedvelt sövénynövény a Leyland-ciprus?

A Leyland-ciprus jelenlegi ismereteink szerint az egyik leggyorsabban növő, hazai viszonyok közt is eredményesen nevelhető örökzöld dísznövény: a fiatal növények évente akár 1-1,5 métert is növekedhetnek! Gyorsan sűrűsödő lombozata egykettőre teljesen átláthatatlanná válik, ezért ideális sövénnyé nevelhető a szomszédok felőli oldalon vagy az utcafront felől is.

A Leyland-ciprus megjelenése

Ehhez persze kellő mennyiségű öntözést és tápanyagot is igényel, ezt sosem szabad figyelmen kívül hagyni. További tulajdonságai, amelyek városi kertekben is igen alkalmassá teszik sövénytelepítésre, az kiváló por-, szél-, és zajfogó tulajdonsága, és mivel terméketlen, allergén pollent sem szór.

A Leyland-ciprus (Cupressocyparis x leylandii)széles oszlopban növekszik, alakja kúpos. Ha nincs gátolva a növekedésben, nem nyírjuk és elegendő tápanyagot tud felvenni a talajból, két évtized alatt a 25-30 m magasságot is elérheti. Nem túl merev ágrendszerének hajtásai a fajtától függően lehetnek sötét-, szürkés-, vagy sárgászöld színűek. Toboztermésével csak idősebb korában, elvétve találkozhatunk.

Sövényként Cupressocyparis leylandiialapfajt, valamint a hajtásvégein aranysárga, mutatós és drágább Cupressocyparis ’Gold Rider-t szokták telepíteni, ezekkel találkozunk a leggyakrabban a hazai kertészetekben.

A Leyland-ciprus telepítése, gondozása

A Leyland-ciprus a mérsékelt éghajlatú területeken eredményesen telepíthető. A kertészetek fel vannak készülve a tavaszi és őszi nagy „ciprusvásárlási rohamokra”, ezért több fajta ciprus is kapható különböző méretekben. Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy a nagy választékban egyforma magas, egyenes törzsű növényeket válasszunk ki!

Amennyiben 1 méteres, vagy annál alacsonyabb növényeket vásárolunk, a konténereikben lévő bambusz-támasztékkal együtt ültessük el őket a végleges helyükre, hogy amíg a fiatal növények kissé megerősödnek, tudják tartani az „irányt”. Ha kertünk talaja kicsit lazább, az ültetésnél tegyünk az ültetőgödörbe több virágföldet, és lecserélhetjük a bambuszt stabilabb támasztékra (pl.: akáckaró). A telepítésre vonatkozó további szabályok az előző cikkben részletesen leírásra kerültek.

A fiatal növények fagyérzékenyebbek, ezért a legtöbb kertbe tavasszal telepítik, hogy egész évben legyen ideje felkészülni a télre. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ősszel – október közepéig bezáróan – telepített ciprusok is gond nélkül átvészelik a hazai teleket, ha gondoskodunk lombtakarásról a téli hónapokban. Ezenkívül arra különösen ügyeljünk, hogy csapadékban szegény, enyhe téli időben hetente egyszer mindenképpen locsoljuk meg a növényeket – nemcsak fiatal korukban -, különben kiszáradnak.

A talajt tekintve nincsenek különösebb igényei, jól fejlődik a kötöttebb agyagos talajokon, az iszapos vagy éppen a homoktalajokon is. Az idősebb növények legendásan jól tűrik a szárazságot is, de öntözött talajon gyorsabban és egészségesebben fejlődnek. Érdemes szem előtt tartanunk, hogy az örökzöld növények alapból több tápanyagot igényelnek, hiszen a téli hónapokban is megtartják zöld részeiket, hátha még emellett gyorsan is fejlődnek! Ezért szükséges több tápanyagot és vizet biztosítanunk a Leyland-sövényünk számára is.

Mivel a fiatal növények még egészségesen is elég ritkásak, a telepítést követő első év tavaszán érdemes a csúcs- és oldalhajtásokat azok harmadára visszametszetni. Arra különösen ügyeljünk, hogy minden hajtáson maradjanak életképes zöld ágrészek! Ha a telepítést követő második évben sem sűrűsödött be eléggé a növények ágrendszere, még egyszer megismételhetjük ezt az erőteljes metszést.

A kezdeti időszakban kicsit több figyelmet kell fordítani arra, hogy egységes állományt neveljünk, mert mindig akad egy-két „sprinter”, aki az elején helyből lestartolná a többieket. Ezután már csak a kívánt magasság és a megfelelő forma miatt kell elővennünk a metszéshez szükséges szerszámainkat. A későbbiekben megszívlelendő tanács, hogy az idősebb növények nyírásakor mindig alulról felfelé haladjunk, így a fentről leeső ágak nem akadnak meg az alsókon. Ezzel a saját dolgunkat is jelentősen megkönnyítjük.

A kívánt magasság beállításánál vegyük figyelembe, hogy az idősebb állományt is évente legalább 2 alkalommal kell nyírnunk. Az alakító metszések időpontja kora tavaszra és nyár közepére időzítve a legideálisabb. Ezért egy 2-2,5 m magas sövényfalnál nem érdemesebb magasabbat hagyni, ez is már kellő takarást biztosíthat.

A gyors növekedést és az egyre nagyobb zöld felületet az öntözésben is nagyvonalúan ki kell szolgálni. Tavasszal és nyáron szinte napi öntözés, szárazabb ősszel heti 3-4, esősebb hónapokban heti gyakoriságú locsolással kell számolni. Amennyiben kertünk talaja agyagosabb, kötöttebb, és/vagy tápanyagban gazdagabb, úgy kevesebb vízre, ha homokos, lazább a talaj, akkor több vízre van szükség.

Ami a Leyland-ciprus növényvédelmét illeti, a növény alkalmazkodóképessége lehetővé teszi, hogy ellenállóbb legyen a növényi kórokozók fertőzéseivel és a kártevőkkel szemben, ami rendkívüli előny egy sövénynövény esetében.

Érdekességek a Leyland-ciprusról

A Leyland-ciprus létezését ha nem is a vakszerencsének, de az idő és a lehetőségek parádés összejátszásának köszönhetjük, ugyanis ritkán történik meg, hogy két különböző nemzetségbe tartozó növényfaj spontán kereszteződéséből egy életképes utód jön létre.

Ezt a jelenséget intergenerikus hibridizációnak nevezzük, a Leyland-ciprust pedig intergenerikus hibridnek. A Kaliforniában őshonos Monterey-ciprus(Cupressus macrocarpa) a gyors növekedését és tekintélyes termetét, az Észak-Amerika nyugati partvidékéről származó nutka (hamis)ciprus (Chamaecyparis nootkatensis) pedig a fagytűrését örökítette tovább a Leyland-ciprusban.

A Leyland-ciprus a nevét C.J. Leyland angol kertépítőről kapta, aki 1888-ban – a legtöbb forrás szerint elsőként – bukkant rá hat fiatal növényegyedre a wales-i Leighton Hall-ban, majd a Northumberland-beli Haggerston-kastély parkjában felnevelte őket.

Felvetődhet bennünk a kérdés: mit keresett Wales-ben az új faj, amikor egy Kaliforniában és egy Észak-Amerika nyugati partvidékén honos növény kereszteződéséből jött létre? A válasz az óceánokat átszelő hajóutakban és a rajta utazó növénygyűjtők kíváncsiságában keresendő: a két „szülő” a 19. században érkezett a Brit-szigetekre, és nemcsak Wales-ben, de a leírások szerint Írországban is sikeresen kereszteződtek.

De akárhogy is történt, az örökzöld, rendkívül szívós Leyland-ciprust kedvelő honfitársaink örökké hálásak lehetnek a több mint 200 évvel ezelőtti „véletleneknek”.